Drága Zsuzsim…
Ezt az ajándékot a 39. születésnapodra készítettem… Nem lett több… Pont ma 1 éve, hogy úgy döntöttél hirtelen itt hagysz minket… A mai napig nem sikerült feldolgozni hiányod… A Te hiányodat sem… Ha az elveszítés témája előkerül, én valahogy nem tudok megnyílni… Sok időre van szükségem…
Azt, hogy kiket hagytál itt, nem részletezem, akinek van családja átérzi.
Igyekszem a szépre emlékezni, félretenni, hogy talán többet is tehettem volna érted. Csak remélem, hogy amikor itt voltál velünk, valóban jól érezted magad. Remélem, hogy hozzátettem valamit ahhoz, hogy boldogabb legyél. Most pedig már Édesanyád mellett vagy, és vigyázol a szeretteidre. Fentről figyelsz és tudom, hogy boldog vagy.
Mi, akik itt maradtunk, őrizzük emlékedet, azt a mosolygós, jókedvű, vidám lányt, aki hihetetlenül küzdött. Sok embernek adtál erőt. Megmutattad milyen küzdeni és annyi terved volt… Olyan hirtelen mentél el, felfoghatatlan. Még mindig bízom benne, hogy egyszer csak úgy becsengetsz, és valami frappáns szöveggel kiköpjük a tüdőnket a nevetéstől…
Nem foglak és nem akarlak elfelejteni… Minden nap eszembe jutsz… Lili nagyon sokáig kérdezte: Hol van Zuzi? Mikor jön Zuzi, Pisssssti és Lejlá?
Azt gondoltam kemény leszek, mikor írom majd ezeket a sorokat, olyan régóta terveztem… De sírok, sőt üvölteni tudnék a fájdalomtól… Talán mert a tavalyi év igen nehéz volt számomra… Talán pont ezért tartott ennyi ideig megírni az érzéseimet… Te voltál abban az évben a 2. jó ember, aki elment. Következő hónapban az egyik legkedvesebb közeli családtagom is megpihent. Aztán következő hónapban elment Dédi is… Mind elmentetek, de tudom már jó helyen vagytok…
Csak tudod Zsuzsim, rohadtul fáj…
Aztán nyáron pakoltam az egyik szekrényt, amit nem használok és találtam 2 üveg italt. Valami alkoholmentes cucc volt. Itt hagytad, ha újra találkozunk majd megisszuk… De már nem találkoztunk… Koccintottunk rád és a családodra. Felidéztük az utolsó együtt töltött pár napot, amikor Tamás nem tudott olyan képet csinálni rólunk, amin normálisan néznénk ki. Milyen sokat nevettünk…
Sose felejtem el, ahogy mondtad Pistinek, mikor horkolt, olyan kedves, lágy hangon:
„Pisti, fordulj el, horkolsz, nem akarsz így feküdni. Fordulj el…” Mennyit nevettünk rajta… Olyan jó volt…
Hiányzik… hiányzik a szöveged, a biztatásod, a példamutatásod… Ha valaki beszélt veled, biztos jobb napja lett… Hiányzol… nem csak nekem, nagyon sokunknak…
Szóval azt a 2 üveget eltettem, már akkor tudtam mit készítek… Az egyik üveg jelképezi az újjászületést, a tavaszt… A másik pedig kicsit ünnepi hangulatú lesz Karácsony közeledtével. Ez mindig rád fog emlékeztetni és a mosolyodra, meg a poénokra… Hiányzol…
Ui.: a "levél", a gondolataim, az érzéseim a család beleegyezésével került megosztásra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése