2014. december 2., kedd

Köszönöm! Thank you! :)

Igazság szerint nem ezt a bejegyzést terveztem a napokban, de úgy látszik TI gyorsabbak voltatok! :)
Emlékszem tavaly karácsonyra azt kértem, legyen meg a blog a nézettség 100.000 meg is kaptam, de nem gondoltam, hogy idén Mikulás előtt meglesz a 200.000-es nézettség! :)
Nagyon köszönöm Nektek, hogy velem tartotok, igaz ebben az évben kevésbé voltam aktív, de úgy is terveztem egy év végi összegzést, akkor majd leírom mi minden történt ebben az évben.
Micsoda "véletlen" :), hogy épp ma lett meg a Facebook oldalon is az 500. like. :)
Ennek örömére meglepetést tervezek Nektek! :) ;)




Köszönöm, hogy velem tartotok! :)
Thank you! :)

2014. augusztus 15., péntek

Horgolt pénztárca :)

Mindig valamit kell újítani. :D
Egy kedves barátom megkérdezte, hogy tudnék-e neki készíteni pénztárcát. Lényegében varrni és rá horgolni valami külsőt. Elvárások voltak, hogy 3 rekeszes legyen, ebből 1 cipzáras.
Hát mivel szeretem a kihívásokat, persze igent mondtam. Aztán Édesanyámnak elmondtam miben kérem a segítségét. :D Persze Ő már tudta, hogy ez lesz... :D Ő az én kritikusom és tanácsadóm. :)
Szóval megterveztük, kiszabtuk, ő megvarrta, én néztem... :D Na jó, segítettem természetesen. :)
Majd amikor ez mind elkészült, jött a horgolás. :) Persze voltak akadályok, de nagyon jól vettük őket. :)
Íme a végeredmény. :)
Mérete: 16 cm x 9 cm.








Készült: 2014. 07. 25 és 08. 11. között

2014. augusztus 5., kedd

Kalotaszegi mintával - üveg-gravír :)

Úgy érzem "kicsit" túlvállaltam magam, de ez már nem is meglepő, ezért megfeledkeztem egy születésnapról. Most "gyorsan" készítettem az ajándékot. Az első gondolatom az volt, hogy legyen egy születésnapi köszöntő, de akkor már az üvegre nem fér rá semmi különleges... A keret mérete 13 x 18 cm. A végeredmény Kalotaszegi motívum lett. :) Szeretem a hagyományokat. :) És a népi motívumokban mindig el van rejtve a régiek bölcsessége, tudása. :)
A fényképek nem adják vissza a valóságot... :(



Készült: 2014.08.05. :)

2014. július 31., csütörtök

Falfestés :D

Hogy miket el nem "vállalok"... :D
Ugye, aki szereti a kihívásokat, annak nincs akadály... :)
Barátnőm épp felújította a házát, és a festést felszerette volna dobni. Már hónapokkal ezelőtt beszéltünk róla, hogy szeretne Magyar Népmesék motívumot a boltívnél két oldalt... aztán a mintát máshová álmodta, ami kicsit több munka volt, de a végeredmény mindenért kárpótolt. :) Persze nem tökéletes, hiszen életem első falfestése, ami 5,8 méter hosszan és kb. 28 cm szélességben fut magán a boltíven...

A minta felrajzolása projektorral - hála istennek, hogy kaptunk, mert még most is csak azt rajzolnám szabad kézzel... - 10-11 óra munka volt.

 2. nap eddig jutottam, 10 óra munkával...


 3. nap 11-12 óra munkával...

 Ez maradt a 4. napra, és a boltív éke... Itt csak 4 órát tudtam maradni...
 5. nap az utolsó minták is felkerültek és a galambok is a helyükre kerültek... 8-9 óra munka...
 Leegyszerűsítve a végeredmény... :)

Mondtam már, hogy mostanában nem unatkozom? :D

Készült: 2014.07.16 - 07.23 között. :)

2014. július 21., hétfő

Akvamarin ásvány ékszer :)

Szombat este még hirtelen, gyorsan készült egy ásvány, elefánt medál, ezüstözött, nikkelmentes lánccal. :)
Természetesen ajándékba. :)

Akvamarin és elefánt medál, lánccal... :)

Készült: 2014.07.19. :)

2014. július 18., péntek

Üveg-gravír szülinapra :)

A napokban kértek tőlem egy pálinkás csatos üvegre gravírt. :)
Ma el is készült. :)
Sajnos nem tudok jól üveget fényképezni, majd gyakorolnom kell... :D
"Boldog születésnapot!"

"Én pálinkám!"

Itt talán a barack is látszik...


Készült: 2014.07.18. :)

2014. július 17., csütörtök

2014. július - rajzom

Júliusban elkészült az újabb rajzom. Kb a 6. vagy a 7. a tanfolyam óta, amit 1 éve végeztem el. Sajnos nincs időm gyakorolni, ezért csak ezek a rajzok mutatják a fejlődést.
A képen Nóri látható. :)
A kötött pulóverrel gondba voltam, ezért olyan furcsa... lényegében a kötésmintát kihagytam... :)
Kézi photoshop... :D
Még keretezés előtt...

Készült: 2014. július :)

2014. július 16., szerda

2014 június - horgolás / crochet

 Júniusban sok minden készült, július sokkal lazább, azt hiszem... :)


Esküvőre - menyasszonyi hajdísz :)



Eljegyzésre voltam hivatalos, így gondoltam készítek egy bolerót...

3/4-es ujjú lett...

Utólag egy halvány-rózsaszín szalag került bele és gombbal záródik elől...

Majd vettem egy pánt nélküli felsőt, amit átalakítottam egy kicsit... :)


Készült: 2014. június :)

2014. július 15., kedd

2014 június - fém-gravír és ásvány ékszerek

Gondoltam, mivel egy helyre menet területileg, így egy bejegyzésben elférnek. :)

Minden ajándék Olaszországba készült, Morolo-ba. :)
Nagyon megtisztelő volt, hogy elkészíthettem, persze szívem szerint inkább különlegesebb horgolást választottam volna, de amit kérnek azt kell adni... :)
Persze a gravírozásnál más volt. :) Ott célirányosan készült az ajándék... :)
És az, hogy még el is mehettem az útra... nagyon hálás vagyok érte, csodálatos volt... :)

Jade és tűzachát... :)

Jade és tűzachát... :)

Flaska szarvassal... :) Szóviccek jutnak az eszembe, de azt inkább hagyjuk... :D

 Készültek: 2014. június :)

2014 június - üveg-gravír :)

Barátnőm kérésére készültek poharak ajándékba... :) Angliai "díszítésekkel"...




Egy barátnak pedig szülinapjára meglepetés... :)
A "40" természetesen a pálinka fokára vonatkozik, amit beletettünk... :D 



Készült: 2014. június :)

2014. július 14., hétfő

2014 május - papír virágok

Mindig találok valamit, amit készítettem... :)
Remélem most már nem hagyok ki semmit... :)

Szintén Anyák napjára készült papír tulipán. :)




Készült: 2014. május :)

2014. július 11., péntek

2014 május - rajzom :)

Hát ez se 2 napig készült, hanem 3 hétig... mikor épp hogy volt időm...
A3-as méretű, grafittal és fekete filccel...
Egy gyerekkori Barátnőm kérte Édesanyjának születésnapjára. A képen Hanna látható, az unoka. :)
A komplett ajándékról is teszek fel képet. :)
Sajnos az eredeti fotó nem volt túl jó minőségű, a nagyítás pedig torzított, így ezt tudtam belőle kihozni.
Ez a rajz a tanfolyam utáni 6. rajzom, ha jól számolok... :D
Keret nélkül - üveg nélkül...

Kompletten minden együtt... :)

Az üvegre gravírozott verssel... :)
Készült: 2014 április-május :)

2014 május - üveg-gravír és ásvány ékszer

Mivel csak 1 gravír készült ez is Anyák napjára, így gondoltam nem vesznek össze egy blogbejegyzésen az 1 darab ásvány ékszerrel, ami készült... :D

Édesanyámnak - Anyák napjára... :)

Barátnak... :)
Készült: 2014. május :)